3. Csábító ajánlat

Sziasztok sellők! Megjöttem az új résszel, extrahosszú, és remélem extraizgi! Most fognak igazán megindulni az események, eddig csak felvezettük a bonyodalmat. Gondolkozom azon, hogy csináljak-e egy facebook csoportot a blognak, ezzel kapcsolatban egy szavazást találtok a modulsávban. Örülnék, ha segítenétek eldönteni. Köszönöm mindenkinek a kommenteket, a sok feliratkozást, imádlak titeket! Jó szórakozást a részhez!

¤ ¤ ¤ ¤

Ariel lassan, óvatosan és félve úszott fel az ablakához, nem tudta, kire vagy mire számítson az üveg túloldalán. Még egyszer körbenézett a szobában, és megfogta a kagyló ablakkeretet, amit lassan elkezdett feltolni. Kidugta fejét a nyitott ablakon, és résnyire szűkítette a szemét. Nem látott senkit. Szétnézett, de miután sehol nem talált még csak egy halat sem, gyorsan visszahúzta a fejét, de az ablakot nyitva hagyta, hogy egy kicsit cserélődjön a víz a szobájában. Úgy érezte, hogy kiszorult az oxigén a vízből, és nem jutott el a szervezetébe.

– Itt vagyok – suttogott valaki a lány háta mögött, pár centire a fülétől. Ugyanaz a hang! Ugyanaz a vékony, szinte cincogó hang. Ariel lélegzete elállt, ijedtében hátrakapta a fejét, vörös haja követte a fordulatot, majd lassan vállára hullott.

Ariel egy fiatal, tizenéves lányt pillantott meg maga előtt. Nem lehetett több tizennégynél, mégis, nem olyannak nézett ki, mint akivel Ariel csak úgy leülne beszélhetni a téren. Ébenfekete pikkely borította uszonyát és melltartóját, amit a nyakában kötött meg. Bőre szinte fehér, még fehérebb, mint a többi sellőnek, és mintha Ariel valami tompa, lilás csillogást vett volna észre az egész lányon. A haja szintén hófehér, alján lilás tincsekkel. Ariel nem tudta eldönteni, hogy a lány száján levendula lila rúzs ékeskedik, vagy anélkül is lila ajkai vannak. Szemét erős tusvonal keretezte. És még így is látszott, hogy csak tizennégy éves.

– Lyla, bejöhetsz – nevetett fel a lány, és ő is végigmérte Arielt. Pár másodperccel később megjelent Lyla, aki a lány pontos mása volt, csupán látszott rajta, hogy pár évvel idősebb, arcvonásai sokkal érettebbek voltak. Egyébként mindkét lány a maga módján gyönyörű volt.

– Remélem nem ijesztettünk meg… annyira – szólalt meg az idősebb, egy sokkal kellemesebb hangon. Mélyebb volt, selymesebb, Arielnek ez jobban tetszett, de azért még erre sem lett volna képes elaludni.

– Mit… mit akartok? – kérdezte a lány, dadogott a félelemtől, a hangján is érződött, hogy nem nyugodt, amiért ezzel a két lánnyal van egy helyiségben. Szemei még mindig vörösek voltak a sírástól, és szipogott.

– Gyógymódunk van erre – bökött oda a fiatalabb Ariel arcára. Neveletlen lány volt.

– Lilla, légy szíves, viselkedj. Szeretnénk neked egy lehetőséget ajánlani. Egy olyat, ami által együtt lehetsz az ember szerelmeddel – mondta egy hátborzongatóan megnyugtató hangszínen Lyla, amitől Arielnek hirtelen elmúlt a szúró érzés a mellkasában, lassabban vert a szíve és egyenletes lett a légzése is.

– Mégis milyen… lehetőség? – Ariel nem hitte, mégis a végsőkig reménykedett benne, hogy ezek a lányok nem csak ugratják őt. Bármit megtenne azért, hogy lássa a férfit, és erre most jött rá igazán.

A két lány egymásra nézett, és elkezdett kuncogni. Ariel zavartan pislogott, és úgy érezte, hogy el is pirult. Lyla elkomolyodott, és a lány felé fordult. Mély levegőt vett, húgára nézett, majd visszakapta a fejét, és újra Arielt kezdte vizsgálni.

– A mostohaanyánk – kezdte egy mély levegővétel után.

– Anyánk! – Lilla gyilkos tekintettel javította ki a nővérét, mintha ezzel az egy szóval vérig sértette volna. – Az anyánk – fordult Ariel felé kedvesebb tekintettel, édes mosollyal.

– Szóval, Ursula, az anyánk – nézett rá húgára, aki ezúttal nem szakította félbe -, már egy ideje figyel téged. Látta, hogy belezúgtál ebbe az… Ericbe?

Eric! Ez lenne a neve? Gyönyörű. Ariel elképzelte, ahogy a nevén szólítja, és minden rendbe jön, egész életükben együtt lesznek. Tökéletes jövőkép, csak… hamis. Majd lassan felfogta, hogy mit is mondott Lyla.

– Ursula?! Ő az anyátok? – Most már értette, miért rázta ki tőlük a hideg. Ha az ő gyerekei, akkor nem kéne bíznia bennük. De arra húzta a szíve.

– Igen, és szeretné, ha velünk jönnél – mosolygott Lilla a lányra, kinyújtotta a kezét felé, de Ariel nem vette figyelembe, csak elindult az ajtó felé.

Gold az egyik tengeri virágárus mellett haladt el, amikor meglátta vörös hajú barátnőjét az utca túloldalán. Éppen indult volna felé, amikor ráeszmélt, hogy Ariel nincs egyedül. Két fura kinézetű sellőlánnyal úszott kifelé a városból. Nem tetszett neki. A városon kívül nem lenne szabad menni, nem biztonságos. Ott élnek azok, akiket kitelepítettek a városból, mert „veszélyesek” voltak. Nem kéne hagynia, hogy kimenjen.

A szőke sellőlány elindult Ariel után, de mire az utca végére ért, a lány lefordult, és Gold nem látta őt sehol. Elindult az egyik mellékutcában, amerre barátnője mehetett, majd nemsokára nem látott mást, csak homokot, hínárt, korallokat, köveket, nagy barlanghoz hasonló mélyedéseket mindenhol. Majd egy pár pillanatra elkapta a tekintetével Ariel vörös hajtömegét, ami újra eltűnt az egyik barlang bejáratánál.

Nem hagyhatom, hogy hülyeséget csináljon, gondolta, és odasietve a nagy kőnyíláshoz, bevetette magát Ariel után.

Ariel rettegett, de megpróbált magabiztosnak tűnni. Nem akarta, hogy a két lány meglássa, mennyire fél, bár valószínűleg nem sikerült jól a leplezés, ugyanis Lyla néhányszor rátette kezét az alkarjára, felemelte Arielre tekintetét és rámosolygott. Kezdett megváltozni róla a véleménye, nem is volt olyan ijesztő. Inkább csak… más. Olyan volt, mint egy lidérc, és mégis gyönyörű. Lillától azonban még mindig kirázta a hideg, vele nem tudott megbékélni, ő nagyon furcsán viselkedett.

– Hova is megyünk pontosan? – kérdezte Ariel, amikor Lyla bevezette egy barlangba, egy óriási, tátongó lyukba, ami egy még hatalmasabb kőben meredezett. A sötét körbevette őt, miközben haladtak egyre beljebb. Nem látott semmit, és ennek nem örült, nem érezte magát biztonságban, nyugtalanította a vaksötét.

– Ursulához – válaszolt Lyla. Lilla mással volt elfoglalva, dudorászott, nem is figyelt a lányokra.

– De ő nem… gonosz? – Ariel még sosem találkozott vele, nem tudta, mire számítson.

– Nem, csak, hogy is mondjam, szeszélyes. De nem fog bántani – felelte Lyla kedvesen, és érződött a hangján, hogy mosolyog. Ez egy kicsit megnyugtatta Arielt, viszont a sötét még mindig fojtogatta.

És ők egyre csak mentek, egyre beljebb, és egyre lejjebb, Ariel érezte, ahogy egyre hidegebb a víz. Majd átúsztak egy nagyon szűk kis lyukon, Lyla ment elől, utána Ariel, és végül Lilla. Ahogy átértek, egy széles, tágas, hatalmas, szobaként funkcionáló helyiségben találták magukat. A szobát vöröses fény világította be, egyik sarkában egy óriási szekrény, ami felért a plafonig, és körülbelül másfél méter széles volt. Ariel továbbvezette tekintetét, magával szemben egy öltözőasztalkát pillantott meg, amin mindenféle piperedolgok helyezkedtek el teljes káoszban. Mellette egy óriás kagylóhéj, amit ágyként használtak, és benne feküdt…

– Ursula – suttogta Ariel.

Ursula teljesen másként nézett ki, mint ahogy elképzelte. Ő egy… polip volt? Nyolc hosszú csápja fekete, tapadókorongjai lilák. Mellétől lefelé lilásan csillogó fekete pikkely borította, mintha egy ruhát viselne, ami az alján nyolcfelé van szabva. Rövid haja ugyanolyan színű, mint a lányaié, bőre a lila halvány árnyalata. Ajkain vörös rúzs, szemhéján kék festék. Lila szemében valami furcsa kifejezés ült.

– Én volnék – szólalt meg nevetve. Hangja mélyen csengett, nem volt valami megnyugtató. Vontatottan beszélt. – Az utóbbi időben figyelemmel kísértem a kis kalandjaidat. Csoda, hogy nem vetted észre a lányokat, ők követtek téged. Biztos el voltál foglalva a kis… szerelmeddel – nevetett fel gúnyosan. – Na, de leányzó… Beleszeretni egy emberbe?

Még mindig nevetett. Ariel érezte, ahogy a vér felszökik az arcába.

– Mit akarsz tőlem? – kérdezte a lány, és hátrébb úszott egy kicsit. Le sem vette a szemét Ursuláról.

– Segíteni akarok – felelte a nő, majd lassan felemelkedett a kipárnázott kagylóhéjból. – Teszek neked egy szívességet.

Gold egy szűk lyukhoz ért, ahol éppen át szeretett volna úszni, mikor a túloldalon, a vörös fényben meglátta barátnője zöld uszonyát és hosszú haját. Mellette állt a két ijesztő lány, akikkel jött. Sajnos nem látta, hogy kivel beszél Ariel, ugyanis a lány pont eltakarta, de a hangja baljósnak hangzott.

– Mégis milyen szívességet? Miben tudnál nekem segíteni? – kérdezte kételkedve Ariel. Gold nem láthatta az arcát, de érezte, hogy a lány bár nem hiszi, de reméli, hogy igazat mond az, akivel beszél.

– Ugye, van ez az ember... Eric – felelte, és Ariel mellé úszott. Gold végre láthatta, hogy kivel alkudozik Ariel. Nem tetszett neki. – Nem akarsz vele lenni? – kérdezte lebiggyesztett ajkakkal, és anyáskodva kisimított egy hajtincset Ariel szeméből.

– Én… – kezdte Ariel, de nem tudott mit mondani. Persze, hogy vele akart lenni!

– Ne mondj semmit – szakította félbe Ursula. – Tudom a választ. Én megadhatom neked, amit akarsz – mosolyodott el önelégülten.

Ariel szíve szinte kiszakadt a mellkasából. Mégis hogyan lehetnének együtt? Nem, erre nincs mód. Ariel nem lehet ember, Eric nem lehet sellő, semmiféleképpen nem megoldható.

– Mégis hogyan? – kérdezte Ursulától reménykedve.

Ursula felnevetett. A nagyméretű szekrényhez sétált, közben fejét hátrafordítva megszólalt.

– Vannak módszereim. Ezekkel a módszerekkel három hétre – majd megszólalt szigorúbban -, de csakis három hétre – itt a hangja újra ellágyult – emberré változtatlak.

Arielnek elakadt a lélegzete. Emberré változhatna? És megismerhetné Ericet? Már csak a név gondolatára is megdobbant a szíve.

Ursula a szekrényben matatott, mindenféle gyógyfüveket, löttyöket dobált ki a homokos padlóra, amik lassan süllyedtek le a víz fenekére.

– Ha a három hét alatt szerelemből megcsókol, akkor örökre ember maradsz. Ha nem, akkor visszaváltozol sellővé, és az enyém leszel. Csak egy dolgot kérek cserébe – fordult Ariel felé.

– Mit? – kérdezte a lány.

– A hangodat – mosolyodott el Ursula, úgy, hogy Arielt kirázta a hideg.

– A hangomat? – kérdezte ijedten a lány. Ursula bólogatott, majd arca hirtelen elsötétült, ahogy tekintete a bejárat felé villant. Ariel megfordult, és barátnője szőke haját pillantotta meg a lyukban. Majd megjelent Gold feje is, és lassan a sellő egész testével átért a szobába.

– Gold, te mit keresel itt? – kérdezte Ariel, és elkapta a kezét.

– Ariel, ne legyél bolond, nem szövetkezhetsz vele! – suttogta idegesen Gold barátnőjének.

– Végig itt voltál? Gold! Figyelj, megismerhetném. Sőt, ha belém szeret, vele maradhatnék! Ember lehetnék! Tudod, hogy ez minden vágyam – győzködte Goldot Ariel, viszont nem volt benne biztos, hogy a lányt, vagy saját magát próbálja rábeszélni az egyezségre.

– Ariel… Nem hinném, hogy jó ötlet lenne – rázta a fejét a szőke sellőlány, aggódott Arielért. – És ha nem sikerül? Azt mondta, ha nem csókol meg, akkor újra sellő leszel, és megtart magának. Nem csinálhatod ezt velünk.

Ariel eközben megpróbálta összegyűjteni a szövetség előnyeit és hátrányait. Vívódott, a szíve és az esze harcoltak. A szíve a part felé húzta, Eric felé, meg szerette volna ismerni. Hallani a hangját, látni a gyönyörű szemeit. De az esze tudta, hogy ebből sok jó nem lehet. A hangja…

– Gold, tudom, nem tudom, mit csináljak. Segíts! Képzeld magad a helyembe. Te mit csinálnál? – fordult barátnőjéhez, mert tudta, hogy egyedül nem fog dűlőre jutni.

– Szereted? – kérdezte Gold Arieltől.

– Igen… - sóhajtott a lány.

Goldnak fogalma sem volt, hogy mit mondjon a lánynak. Ő… sokkal racionálisabban gondolkodott. De Ariel valószínűleg belement volna, ha ő nincs itt. Nem tudta eldönteni, hogy összetörje minden álmát és reményét, vagy engedje, hogy emberré változzon három hétre. Ha nem sikerül, akkor szól Tritonnak. Csak erre tudott gondolni. Ha Ariel szíve megszakad, akkor a Goldé is.

– Gyorsabban már lányok… Unatkozom – szólalt meg Ursula, mire a két lány megfordult.

– Mit értesz az alatt, hogy ha nem sikerül, akkor a tiéd lesz? – kérdezte Gold, hogy legalább a részletekkel tisztában legyen.

– Úgy, ahogy mondom. Az enyém lesz, úgy, ahogy azok a lányok – intett Lyla és Lilla felé. – Segíteni fog nekem, olyan dolgokban, amit én nem tudok megtenni. – felelte, és Ariel felé nézett.

Arielnek már csak egy dolog volt az eszében. Ha nem is sikerül, elviseli, hogy segítenie kell neki. De vajon az apjánál maradhat-e?

– És maradhatok a saját házamban? A városban? – kérdezte reménykedve.

– Igen – nevetett fel Ursula.

Ariel Goldra nézett, és elhúzta egy kicsit. Megbeszélték, Gold is úgy gondolta, hogy ha ő a helyében lenne, valószínűleg belemenne. Ha nem sikerül, sellő lesz, otthon marad, segít Ursulának. De ha sikerül…

– Csak nagyon vigyázz magadra odafenn – kérte Gold aggódó arccal barátnőjét, majd szoros magához ölelte.

– Vigyázni fogok – ölelte vissza Goldot, majd lassan elengedte, és újra Ursula felé fordult.

– Ne feledd! A harmadik héten, amikor utoljára lemegy a Nap, addig van időd! – mondta a polip, a lány pedig bólintott.

Ursula egy nagy tálat vett elő, amibe növényeket szórt, italokat öntött bele, a szobát pedig mindenféle illatok töltötték be és színek világították meg. Piros, kék, zöld, sárga, lila, szebbnél szebb színek váltották egymást. Majd egyszer megállt a zöldnél, és onnantól kezdve csak abban pompázott minden. Ursula Arielre nézett, elmosolyodott, és megszólalt.

– Most énekelj! – nevetett fel.

Ariel Goldra nézett, aki ugyanolyan riadt tekintettel nézett vissza rá. Így inkább Lylára tekintett, szinte biztos volt benne, hogy tőle bátorító pillantást fog kapni. Igaza lett, Lyla mosolyogva bólintott egyet, mire Ariel rákezdett az énekre.

Gyönyörű dallamot énekelt, egyre magasabban, egyre teltebben, a hangja egyre inkább bezengte a termet. Ursula egy kinyitható fém medált tartott a kezében, majd kinyújtotta a karját.

– Gyerünk, énekelj még!

Ariel éneke a vége felé közeledett, és mintha már nem is a lányból szólt volna. Szájából egy füstszerű csík húzódott a medálig, amit a színes fény zöldre festett. Az a füstcsík követte a lány hangjának vándorlását. Az ének már a medálból szólt, amit Ursula hirtelen lecsapott, ezzel csapdába ejtve Ariel hangját, és a dalnak vége szakadt. A szoba kongott az csendtől.

A lány már csak annyit érzékelt, hogy elborítja a fény, pikkelyei eltűnnek, két lába különválik. Az uszonya eltűnt. Tényleg sikerült, ember lett! Lábai voltak és lábujjai! És alig volt levegője. Barátnőjére nézett, aki Ariel levegővel teli arcából rájött, mi baja a lánynak. Hirtelen elkapta a derekát, és a lehető leggyorsabb tempóban elindult vele ki a barlangból, majd fel a felszínre. Még a barlangból kiérve is hallották Ursula zengő nevetését. Ariel arca már vörös volt, kezdett kékülni, mikor kiértek a vízből. Arcukat megcsapta a hideg levegő. Ariel tüdeje megtelt levegővel, végre érezte az oxigént, légzése lassan csillapodott. Már az ájulás kerülgette, de végül szívverése is lenyugodott, és a lány sem érezte már magát félholtnak. Még egy darabig zihált, majd Goldra nézett, aki még mindig a derekát fogva tartotta.

– Gyere, kiviszlek a partra.

Ariel nem sokkal később az egyik sziklán ült az óceán szélén, és várta, hogy Gold megérkezzen a ruhával, ugyanis az átváltozás után nem maradt a lányon más, csak a fekete melltartója.

Meztelen nem maradhatok, gondolta, és reménykedett, hogy nem látja meg senki, amíg barátnője vissza nem ér.

Pár perccel később Gold megérkezett, kezében tartva Ariel egyik combközépig érő ruhájával, amit a lány egy hajóroncsból szerzett, és ami az uszonyával elég viccesen festett, így nem is hordta soha.

– Tessék, ezt vedd fel – mosolygott Gold, és odadobta Arielnek a ruhadarabot, aki segített neki felülni az egyik sziklára, majd gyorsan magára kapta a csurom vizes ruhát. Lábai még remegtek, alig bírta megtartani magát, térdei zselének érződtek. – Lassan vissza kéne mennem, nem biztonságos.

Ariel bólintott, és magához szorította barátnőjét, aki az ölelés után el is merült a habokban. Ariel pedig egyedül maradt. Nem tudta, mit csináljon, így csak ült a kövön, és nézelődött. Reménykedett, hogy valaki megjelenik, és segít neki megtalálni Ericet.

Eric éppen Maxot sétáltatta anyja kérésére, amíg ő főzött. Az utcákon sétáltak, de Max minden áron a mólók felé húzta a férfit. Mikor a kutya már nem bírt magával, engedett, és elindultak a part felé.

Hátha most megtalálom, gondolta, és elmerülve sétáltak a homokon. Nem sokkal később Max eszeveszett erővel elkezdett futni, a pórázt is kirántotta Eric kezéből, és eltűnt a férfi szeme elől. Így hát, ő is elkezdett kocogni a kutya után, de tudta, hogy nem szökik el, nagyon hűséges.

Eric megpillantotta a kutyát, az egyik sziklánál ugatott. Eric odafutott, és elcsitította. A kövön egy lány próbált minél magasabbra kerülni, nehogy a kutya elérje. Láthatóan félt tőle, pedig Max nem volt ijesztő.

– Max, shh! Nyugalom, nem kell félned, nem bánt – próbálta megnyugtatni a lányt, és közben az agya pörgött, mert biztos volt benne, hogy látta már valahol. Nagyon ismerős volt neki. – Gyere, segítek lejönni.

Eric kinyújtotta a kezét, az ismeretlen lány pedig belekapaszkodott, és botladozva lejött a szikláról.

Arielnek hevesen dobogott a szíve, és amikor Eric lesegítette, és a bőrük egymáshoz ért, mintha csak ez hiányzott volna egész életében. Csak nézte a férfit, és mosolygott.

– Ismerjük egymást? – kérdezte Eric, és furcsa arckifejezéssel tanulmányozta a lány arcát. Érezte, hogy nem most találkoztak először.

Ariel hevesen bólogatni és mutogatni kezdett. Megpróbálta elmutogatni a vihart, ahogy kimentette, de Eric semmit nem értett belőle, így a lány feladta, és csalódottan ejtette le vállait.

– Nem tudod elmondani? – kérdezte Eric, azt remélte, hogy ő az a lány. Más nem lehet, ki ülne egyedül a parton, mint akit most vetett ki a víz?!

Ariel szomorúan mutogatott a torkára, remélte, hogy ezt megérti a férfi.

– Nincs hangod? – kérdezte Eric, és már érezte, hogy valami nem oké. A lány megrázta a fejét. – Akkor nem az vagy, akire gondoltam – suttogta, és szomorúan nézett Arielre. Az ő megmentője énekelt neki, és ha ennek a lánynak nincs hangja, akkor nem ő az.

Ariel elkomorodott, gondolkozott a lehetőségein. Ha annyiban hagyja, akkor biztos, hogy nem sikerül a csók, és visszaváltozik. Így elhatározta magát, hogy valahogy megismeri a férfit, és elindult abba az irányban, ahonnan ők jöttek. Max követte, majd látva, hogy nem indul, a lány elkapta a férfi kezét, és elkezdte maga után húzni.

– Hé! Hol laksz? – kérdezte Eric, mire a lány megállt, ránézett és megrázta a fejét. – Sehol? Nincs lakásod? – hitetlenkedett a férfi.

Ariel megrántotta a vállát, és újra elindult, de ezúttal nem fogta Eric kezét.

– Tudok egy helyet, ahol maradhatnál – szólalt meg újra a férfi, mire Ariel nagyokat pislogott. Eric tördelni kezdte a kezét, majd megfogta a lányét, és ezúttal ő vezette. – Gyere utánam.