4. Ismerlek

Úristen. Nem is tudom mit mondjak. Talán kezdjük ott, hogy végtelenül sajnálom az egy hónapos kimaradást, idő hiányában, és, nos, személyes problémák miatt nem tudtam aktívan tevékenykedni, és sajnálom. Nemsokára helyrerázódik a suli is, beáll a rendszer, nem kell majd kórházba járnom, szóval igyekszem gyorsabban haladni, előre megírni néhány részt - ami ebben a rohanásban lehetetlen lesz. Szóval, lényeg a lényeg, sajnálom, remélem megértitek, viszont nem húzom tovább a szót, remélem tetszeni fog az új fejezet!

¤ ¤ ¤ ¤

Eric egy nagy épület felé vezette Arielt, aki csodálva nézte a szebbnél szebb házakat, amik a partot díszítették. Teljesen máshogy néztek ki, mint a tengerfenéken. Mindegyik más színben pompázott, különböző méretekben, nagyobbak, kisebbek. Viszont voltak romosabbak, üresek, elhanyagoltak is.

Ezekkel mi történt?, nyitotta szólásra a száját, de egy hang nem jött ki rajta. Csalódottan elevenítette fel a szörnyű emléket, amikor Ursula zálogba vette a hangját. Még meg kell szoknia, hogy nem tud beszélni. Viszont kárpótolta, hogy – még kicsit instabil – lábakon járt, és kéz a kézben sétált Ericcel.

Azt hitte, hogy a férfi el fogja engedni a kezét, de nem így történt. Nem bánta, hogy oda a hangja. Ránézett a férfire, és  meglepődött, amikor két gyönyörű kék szemet pillantott meg. Eric őt nézte. Ariel nem tudta eldönteni, mit érezhet a férfi, sőt, tulajdonképpen Eric maga sem tudta megmondani.

Gyönyörködött a lányban, de szomorúság ült a szívén, hiszen ő nem az, akit keres. Viszont reménykedett, hogy beleszeret ebbe a néma gyönyörűségbe, akit elveszve talált a parton. Visszaemlékezett, mit látott a lány szemében, mikor rátalált. Rettegést, örömöt, szomorúságot, kétségbeesést, meglepődöttséget. Először azt hitte, hogy a kutyától volt megijedve, aki most hűségesen sétál mellettük, és már a lányt sem zavarja. De a szemében még mindig ott bujkált a félelem.

Ariel elpirulva pislogott egyet, és a romos házak felé bökött a fejével, majd kérdőn nézett vissza Ericre. Remélte, hogy a férfi megérti, mit szeretne kérdezni.

– Azt szeretnéd tudni, mi lett velük? – kérdezte lágyan. Olyan aranyos volt a lány tudatlansága, de nem tudta hova tenni. Honnan jöhetett? – Régiek, nem lakik bennük senki, így nem tudnak velük foglalkozni. Ezért néznek ki ilyen rosszul.

Ariel válaszként lebiggyesztette a száját, mire a férfi önkéntelenül elmosolyodott. Nem tudott tenni ellene, édes volt. Mint egy kislány, aki most fedezi fel a világot. Ariel szíve pedig megdobbant a mosoly láttán.

Pár perc séta után Eric lelassult, és befordult egy feljáróra, ami egy óriási ház felé vezetett. Az épület a tenger felé nézett, két emeletes volt, és minden szinten volt legalább öt ablak, ami szintén a víz felé nyílt. A bejárat felett ékes betűkkel az volt írva, Blackburn Villa.

Itt lakik?, gondolta Ariel, és a férfire nézett, aki zavartan az épületre pillantott, félmosolyra húzta a száját, és újra a lányra emelte tekintetét.

– Ez a család villája, hotelként használjuk, de mi is itt élünk anyámmal. – Ariel értetlen pillantásából nem tudta kivenni, mit nem ért. – Villa? – A lány megrázta a fejét, ezt értette. – Hotel? – Ariel hevesen bólogatni kezdett, vágyott a tudásra, meg akarta ismerni a földi élet minden rejtelmét.

Azon gondolkodott, hogy vajon mennyi ideig maradhat itt. Három hetet? Annyit biztosan. Viszont reménykedett benne, hogy Eric lassan viszonozni fogja az érzelmeit, akkor itt élné le az egész életét, a hangját is visszakapná. Viszont nem láthatná a családját, és a barátait. Feltéve, ha apja nem kockáztat, és jön fel hetente egyszer a felszínre. Gold biztosan megtenné.

– Gyere, menjünk – nézett rá Eric a lányra, miután elmagyarázta a hotel szó fogalmát, és elindult az ajtó felé. Ariel követte, minden apró részletet megfigyelt a nagy fehér házon.

Mikor a széles ajtón beléptek, Ariel még jobban elképedt. Minden régies, kidolgozott. A fa bejárati ajtó egy kis előszobába, majd egy óriási aulába vezetett. A túloldalon egy falépcső vitt a felső emeletre. Az aula mindkét oldalából nyílt egy folyosó, így Ariel nem tudta, merre induljon. Csak nézett, majd kérdőn Ericre pillantott. A férfi elindult balra, és egészen a folyosó végéig sétált, közben gyakran hátrapillantott Arielre. Mikor megérkeztek, Eric benyitott az utolsó jobbra nyíló ajtón, kitárta, és maga elé engedte a lányt. Ariel ránézett, ő pedig bólintott egyet.

A lány egy nagyméretű konyhában találta magát. Szétnézett, és nagyon furcsa dolgokat látott. Egy nagy fehér dobozt, egy fém színű óriási szekrényt. Nem tudta, mire vélje ezeket, ilyeneket a tenger fenekén nem használtak. A tűzhely előtt egy nőt pillantott meg, aki körülbelül az ötvenes évei elején járhatott, viszont nagyon jól tartotta magát. Hullámos haja volt, vonásai hasonlítottak az Ericéire. Kétségtelen, az anyja lehetett.

Martha megfordult, és meglepetten pillantott Arielre, majd Ericre, és kettőjük között ugrált a tekintete.

– Sziasztok! – indult meg feléjük, és két puszival üdvözölte fiát. Elhúzódott, és jelentősségteljesen ránézett, viszont Eric szomorúan megrázta a fejét.

– Anya, ő itt… – Eric a lányra nézett. Nem is tudja a nevét. Hát persze, a lány nem tudta megmondani. – Nos, a helyzet, hogy nem tudom, hogy hívják, ugyanis nincsen hangja - pillantott vissza anyjára, aki éppen a lányt vizsgálta, és kezet nyújtott felé.

– Nos, én Martha vagyok. Majd valahogy kitaláljuk a neved.

Ariel elmosolyodott. Nagyon aranyosnak tűnt Eric édesanyja, viszont nagyon kínosan érezte magát némasága miatt. Csak bólogatott, rázta a fejét, csakis az arckifejezésével tudott kommunikálni. Ez nagyon zavarta.

– Anya, nem lenne gond, ha adnánk neki egy szobát? A parton találtam rá csurom vizesen, és nem tudja, hol lakik. Nem szeretném, ha utcára kerülne – mosolygott ellenállhatatlanul Eric Marthára.

Ariel mosolyogva a férfire nézett, elmerült a szemeiben és a mosolyában. Nem tudta, nem is akarta levenni róla a szemét.

Martha megfordult, és elővett néhány tányért, evőeszközöket, és Eric kezébe nyomta őket.

– Teríts meg az étkezőben, elkészült az ebéd – mondta mosolyogva, majd Arielre nézett. – Remélem szereted a spagettit. Ericnek az a kedvence. – Az utolsó mondatot fiára sandítva súgta.

Ariel bólintott egyet. Fogalma sem volt, mi az a spagetti, csak reménykedni tudott benne, hogy finom lesz. Inkább Erichez fordult, kivette a kezéből a tányérokat, az ajtó felé intett, majd rámosolygott Marthára. A nő láthatóan kedvelte Arielt.

Eric kitárta előtte előtt az ajtót, kedvesen anyjára nézett, és kiengedte a lányt. Ariel a folyosón megtorpant, hiszen nem tudta, merre menjen. Eric a lány mellett termett, és a tányérokért nyúlt.

– Add azokat – mosolygott, Ariel pedig kérdőn pillantott felé. – Majd én viszem.

Ariel dacosan megrázta a fejét. Ez a legkevesebb, amit tehet. Befogadják, szobát, ebédet adnak neki. Igazán megteríthet.

Átértek a folyosó másik végébe, és benyitottak egy bal oldali ajtón. Egy hosszú terem, hosszú asztallal. Ennyit látott Ariel. Nem is volt a teremben több egy étkezőasztalon kívül, ami viszont egy meglehetősen nagy darab volt. Ariel megindult, és lerakta a három tányért az asztal közelebbi szélén, majd letette az evőeszközöket is.

Az ajtó kinyílt, és Martha bújt be a terembe, kezeiben pedig egy nagy tányér tészta, és egy kisebb tálka szósz. Mindenki leült a helyére, a nő az asztalfőre, Ariel és Eric pedig a két oldalára, egymással szemben.

– Szedek neked – nézett Martha a lányra. Ariel érdeklődve figyelte, ahogy a tányérja furcsa étellel telik meg. Össze-vissza tekergő fehér dolgok, vörös szósszal. Érdekelte, milyen íze lehet, viszont nem volt benne biztos, hogy meg akarja kóstolni. De nem lehet gyáva, mit mondanának, ha visszautasítaná? Biztos nem örülnének, és még furcsállnák is.

Köszönetképpen rámosolygott Marthára, aki egy aprót bólintott, értette, amit a lány mondani szeretett volna. A nő szedett a fiának is, és magának is, majd leült a helyére.

– Jó étvágyat mindenkinek – mondta.

– Jó étvágyat – felelte Eric is, tekintetét pedig a lányra emelte. Ariel a tányérjára helyezett ételt figyelte, majd megérezte a férfi pillantását magán. Felpillantott.

Eric tényleg őt nézte, és mosolygott. Azzal a vonzó, féloldalas mosolyával, amit Ariel nagyon szeretett. Ettől sokkal boldogabbnak, fiatalabbnak nézett ki, nem mintha egyébként olyan idős lett volna. Ettől a mosolytól Arielnek is mindig felfelé húzódott a szája sarka, az arcába szökött a vér. Eric is ilyenkor szerette a legjobban.

Pár percig csak figyelték egymást, majd Ariel elvörösödve elkapta a tekintetét, de még mindig mosolygott. Teljesen beleszeretett a férfibe, és remélte, hogy ez egy idő után kölcsönös lesz. Ebből a pillantásból sok minden kiderült. Úgy érezte, a férfi is bele tudna szeretni.

Ezen gondolkodott, miközben a villájával turkálta a tányérja tartalmát. Majd felszúrt egy kis tésztát, és óvatosan bekapta. Ízlelte, kóstolgatta, és végül úgy döntött, hogy ez az eddigi legfinomabb dolog, amit valaha evett. Sokkal jobb volt, mint a planktonpuding, amiért az apja úgy oda van. Ha ezt megkóstolná…

Nemsokára be is fejezték, Ariel újra megpróbálta megköszönni a késői ebédet. Észre sem vette, hogy már így elszaladt az idő, pedig három óra huszonkettő percet mutatott az óra.

Martha felállt az asztaltól, összerakta a tányérokat, majd a lány felé fordult.

– Kérlek, gyere velem - intett Ariel felé, majd Ericre emelte tekintetét. – Pakolj le az asztalról, mindjárt jövök.

Eric nem értette, mi történik, így egy darabig csak állt, majd teli kézzel elindult a konyhába, hogy teljesítse anyja kérését.

Ariel eközben csendben sétált Martha mellett, át az aula túloldalára, a folyosó végére. Nem tudta, merre viszi, majd mikor a legutolsó ajtót kinyitotta, és Ariel elé tárult egy otthonosan berendezett szoba, rájött, hogy valószínűleg ez Martha saját lakrésze.

– Ne izgulj, nem rabollak el – nyugtatta meg Arielt a nő, látva meglepődött arcát. Pedig ez meg sem fordult a lány fejében. Még csak most ismerte meg Marthát, viszont bízott benne. Ahogyan Ericben is. – Csak szeretném odaadni neked a szobakulcsod, és még egy kis apróságot – mondta, miközben a szekrényben turkált. Majd egy gyönyörű, rózsaszín, virágmintás térdig érő ruhát vett elő.

Arielnek most először jutott eszébe, hogy végre, emberként rendes ruhákban járhat. Nem olyan lesz, mint a tengerben, hogy csak egy melltartót és a pikkelyeit hordhatja. Ruhát, szoknyát, nadrágot. Cipőt!

Martha a lány felé nyújtotta a ruhát, aki kezébe vette, és pár másodpercig csak gyönyörködött benne. Majd a nőre nézett, és hálás tekintettel pislogott nagyokat. Martha az asztal felé nyúlt, és egy kulcsot is átadott Arielnek.

– Ez a szobád kulcsa, fürödj meg, moss hajat, vedd át a vizes ruhád, tedd rendbe magad. – Martha elindult az ajtó felé, hogy felkísérje a lányt a szobájába, aki szélesen mosolygott rá, és láthatóan imádta a ruhát.

Ariel követte Marthát, aki előbb még kihalászott egy fiókból néhány darab fehérneműt is, és megpróbált csak a szobájához vezető útra koncentrálni, figyelte, melyik folyosón fordulnak be, melyik ajtó az övé. Nem szeretett volna eltévedni, és kószálni ebben az ismeretlen villában.

A szoba ajtaja kinyílt, a lány pedig egy letisztult, egyszerű szobát pillantott meg. Egy franciaágy, fehér ágyneművel, egy átlagos méretű szekrény, egy íróasztal, egy tévé, és egy ajtó, ami feltételezhetően a fürdőszobába vezetett.

– Nos, akkor magadra is hagylak – mosolygott Martha a lányra, aki még mindig a szobát vizsgálta. Ariel a nőre nézett, viszonozta a mosolyt, majd bevonult a fürdőszobába.

Egy ideig csak bámult.

Mik ezek?, kérdezte magában, majd piszkálni kezdte a kádat. Mit kéne ezzel csinálnom?

Miután minden mozdítható dolgot eltett a helyéről, sikerült elfordítania a csapot, és abból folyni kezdett a forró víz. Ariel figyelte, ahogy a kád megtelik a folyadékkal. Ahogy hullámzott, habzott, a lánynak eszébe jutott az otthona. Vajon az apja mit csinál? Biztos, eszeveszettül mérges rá, amiért elszökött, azt sem tudja, hol van most. Éppen egy nagy fémtál előtt ül, amibe vizet enged, kialakítva a saját kis óceánját.

Hirtelen egy szorító érzés nyomta el a mellkasát. Hiányzott neki a tengerfenék. Erre nem is gondolt, mielőtt emberré változtatta volna magát. Egyre inkább azt érezte, hogy nem kellett volna elfogadnia az ajánlatot. Lehet, hogy hiba volt, ha pedig nem sikerül megszereznie a mindennél jobban áhított csókot, be is bizonyosodik az állítása.

Ariel eltekerte a csapot, ezzel leállította a vízsugarat, és csak cseppek potyogtak bele a vízbe, amitől az fodrozódni kezdett, majd újra tükörsima lett. A lány felállt, és levetette nedves ruháját. A kézmosó csapba helyezte, majd kibogozta melltartója kapcsát is.

Vággyal tele lépett bele a kádba, egyik lábával, majd a másikkal is. Égette a víz, de nem érdekelte, mert víz volt, és már olyan régen nem érezte, ahogy selymesen simogatja a bőrét. Bár nem volt sós, nem hullámzott, és már pikkelyei sem voltak, jó érzéssel töltötte el.

Lassan leült, és élvezte, ahogy kiáznak az ujjai, haja kitisztul. Kis tubusokat talált a kád szélén, amiket kezébe vett, és olvasni kezdte a címkéjüket. Tisztálkodó szer? És ezzel mit kéne csinálnia?

Lecsavarta a kupakot, és nyomott egy picit a tenyerébe. Orrához emelte, és meglepődött. Ilyen jó illatú dolgot még nem is érzett. Majd eldörzsölte a tenyerében, és rákente a bőrére.

Úristen, ez habzik! Másik kezével pocsolni kezdte a karját, mikor pedig lemosta a habot, megnyugodott. Nem próbálok ki többet ilyen dolgokat…

Ariel elmerült és folytatta az előző gondolatmenetet. Nem akart sokáig a víz alatt lenni, a hab amúgy is csípte a szemét. Így pár perc után feljött, az utolsó buborékokat leöblítette a kezéről, majd felállt, és kilépett a kádból.

A tükörbe nézve a háta mögött meglátott egy felakasztott fehér ruhadarabot. Leszedte a vállfáról a köntöst, felvette felforrósodott, vizes, meztelen bőrére. Visszanézett a tükörbe és kellemesen vette észre az anyagba hímzett szöveget, a hotel nevét. Ariel felkapta a padlóra ledobott ruháit, és kecsesen kisétált a fürdőszobából. A zöld ruhadarabot a szék karfájára tette, majd az ágyhoz szökdelt és beugrott a párnák és paplanok közé.

Pár percig csak feküdt, várta, hogy köntöse felszívja a vízcseppeket, bőre megszáradjon. Nagyon kevésszer tapasztalt még ilyet, így ezt megpróbálta különösen kiélvezni. Sok ideig, talán több tíz percig feküdt az ágyon, szemeit lecsukta, nem gondolt semmire, csak pihent. Kezei között érezte az ágytakaró puha anyagát, már előre tudta, hogy ebben egy valóra vált álom lesz aludni.

Hirtelen kopogtattak az ajtaján, majd egy megnyugtató, mély férfihangot hallott.

– Bejöhetek? – kérdezte Eric, majd, mivel tudta, hogy a lány nem tud válaszolni, lassan, milliméterről milliméterre lenyomta a kilincset.

Ariel szemei kikerekedtek. Kipattant az ágyból, felkapta a ruhát és a fehérneműt, amit kapott, berohant a fürdőszobába, és magára vágta az ajtót. Ledobta magáról a köntöst, és gyorsan felkapta a melltartót, ezt nagyjából ugyanúgy kellett, mint náluk, otthon.

Otthon…

A ruhát is felvette, és babrált egy kicsit a zipzárral, fogalma sem volt, hogy működik. Majd egyszer megrántotta, és felhúzta. Rendben, a ruha is rajta van. Már csak egy dolog maradt.

Gőze nem volt, hogyan kell hordani a fehérneműt. Sokadszorra próbálta fel, mire úgy érezte, jól vette fel. Éppen időben, mert kopogtak a fürdőszoba ajtaján.

– Itt vagy? – Eric nyugtalanul érdeklődött a lány holléte iránt, úgy érezte, ha ő is eltűnik, akkor nem tudja, mihez kezd.

Ariel bedobta a sarokba a köntöst, megigazította a ruhát, a félig megszáradt haját, és gyorsan lenyomta a kilincset, hogy kimenjen a férfihez.

Az ajtó túloldalán egy megkönnyebbült szempárt látott. Ariel elmosolyodott, majd kisétált Eric mellett, és leült az ágyra. Eric követte, és helyet foglalt a lány mellett.

Ariel gyönyörű volt. Természetes arca nyugodtságot, boldogságot tükrözött. Vörös haja kicsit vizesen hullott előre a vállán. A rózsaszín ruha kiemelte bőre fehérségét, és vékony derekát. Eric kezdte úgy érezni, hogy beleszeret a lányba. Egyetlen dolog zavarta. Az, hogy nem tudja igazán megismerni.

– Igazából azért jöttem hozzád – kezdte el mégis, elővéve legsármosabb féloldalas mosolyát –, mert szeretnélek elvinni valahova. Az egyik ismerősöm házibulit rendez, ahova engem is elhívott. Szeretném, ha velem jönnél.

Ariel arcába szökött a vér. Elhívta őt egy buliba! Náluk is voltak ilyenek, de kíváncsi volt, milyen lehet egy ilyen esemény a földön. Meg egyébként is… Ericcel mehet oda.

Ariel a férfire nézett, elmélyedt bizakodó, jégkék szemeiben, majd boldogan bólintott.